2012. november 29., csütörtök

Advent első hete

Az első hét az Igazságosság hete.  Ez évben 2012. november 26-december 2. az első vasárnappal bezáró hét.
Ezen a héten a fizikaiságunkat éljük meg, teljes súllyal. Kíhívásaink és terheink jeleznek vissza. Ezek az ellenerők kísértenek. Ilyenkor a szokásosnál több kíhívás jöhet velünk szembe, ránk bízzák az égiek, hogy felvesszük e ezeket, a fizikai erőinken múlik képesek vagyunk e megfelelni ezeknek, vagy teherként köszöntenek be hozzánk, gyengítik e szervezetünket. Gyakran ha lebetegszünk, akkor jó szembenéznünk, hogy vajon a kelleténél többet vállaltunk e magunkra, melyek azok a terhek, amelyeket nem feltétlenül kell mag-unkra vállalni. Az első hét a tűz, a bennünk élő belső láng, lobogás próbája is, "tűzpróba". Az igazságosság erényét gyakorolhatjuk, ha az ember helyesen képes irányítani önmagát és életének irányát. Megtalálni önmagunkban, hogy a testünknek mik jelentkeznek terhekként és mik a kihívások neki. Az igazságosság csírája mindenkiben ott van. meg kell próbálnunk munkálkodni rajta, törekedni, hogy erényünkké válhasson.

fénylánc dec 21. 15.56 perc

http://fenylanc.uw.hu/2012/

2012. december 21. naplemente(15.56) Győr-Ménfőcsanak Tenkes u. vége "tönkölyös"
 A téli napforduló napján.
Búcsúzzunk együtt terheinktől, merevségeinktől és köszöntsük együtt a megfoganó fényt!

Ilyenkor lép a leghosszabb éjszakába a nap, és a Nap ereje újra elkezd növekedni, hogy elkezdődhessen a természet és jelképesen a lélek újjászületése.

A fényláncban megélhetjük, ahogy a sötétségből fényt teremtünk, ahogy a belsőnken a szellemi életünk felé fordulunk, hogy megtaláljuk igazi lényegünket, önmagunkat.

Fáradhatatlanul törekszünk elérni célunkat, amellyel képesek vagyunk felmenni a legmagasabb hegycsúcsra is.
Ebben az időszakban belefásulhatunk, belemerevedhetünk az anyagi világba, de megtanulhatjuk azt is, hogy minden anyagi mögött ott áll a szellemi tartalom.

Gyújtsuk meg fényeinket!
Találkozzunk !

2012. november 12., hétfő

következő mandala kör és Hellinger-féle családállítás időpontja

December 27 csütörtök 10-15órakor várlak benneteket az alkotásra!

" A lélek a gondolkodásnak természetes bizalommal adódik. Érzi, hogy az életben minden biztosságát el kellene veszítenie, ha nem lehetne meg ez a bizalma.
Az egészséges lelki élet megszűnik, ha  a gondolkodás iránti kétely üti fel a fejét. Ha valamire vonatkozólag a gondolkodásban nem tudunk tisztázni valamit, meg kell tudnia maradni a vigasznak, hogy a világossághoz eljuthatnánk, ha képesek lennénk felhozni a gondolkodás elégséges erejét és élességét.
..."


Hellinger-féle családállítás
Családállítást tartunk Január 12-én a KEHELY-ben (Győr, Árpád u.51.a,fsz.1 alatt).
A módszerről a következő linken olvashatsz:
http://www.hellingerintezet.hu/h-csaladfelallitas

A  program 9-kor kezdődik, várhatóan délután 5-6-ig tart.
Az állítást vezeti Paróczi János (mérnök tanár, család- és rendszerfelállító, életmód tanácsadó és terapeuta, Bach virág terapeuta).
Az ára állítóknak 10 000Ft, közreműködőknek 3000Ft - ám anyagi okok miatt nEm utasítunk el a résztvételtől.

Ha jössz, hozzál magaddal polifoamot, plédet és enni-, innivalót (terülj, terülj asztalkánkra)
Teát tudunk főzni.

Ha bármi kérdésed van, keress, ha van ötleted, hogy valakit még érdekelne ismerőseid körében, küldd tovább!
Helye: Győr, Árpád u. 51.a, fsz.1

Szülésre készülődés

SZÜLÉSRE KÉSZÜLŐDÉS – EGYÜTT KÖNNYEBB!

      
  

SZÜLÉSRE KÉSZÜLŐDÉS 

                                                    – EGYÜTT KÖNNYEBB!
 
Mi segítheti, mi gátolhatja a szülést?
Honnan tudom, hogy elkezdődött?
Milyen az élettani szülés?
A vajúdás szakaszai és jellemzői
Fogom-e bírni a fájdalmat?
Valóban veszélyes a szülés?
Mit értünk szülés alatti beavatkozáson?
Fájdalomcsillapítás
Vajúdási praktikák és a kitolási szak támogatása
Gátvédelem vagy gátmetszés?
Légzéstechnika
Az orvos és a szülésznő szerepe

A tanfolyamot havi rendszerességgel tartjuk, 4x3 órában csütörtökönként.
16.30h
Részvételi díj:  1500Ft / óra/ pár
Hozzál magaddal még egy érdeklődőt és 10% kedvezményben részesülsz!
Jelentkezés:
Auxner Bea: 20-428-6747
auxnerbea@gmail.com