Ködben

Mihály útja

Hív a kép, még nem tudom igaz e, de érzem, bizsereg,

Pezsdül nyílként, az ujjam a távolba mutat

Mohón kapok utána, aztán meggondolom,

Úgyis jó hát, ha magától adja, az utat,

Egyedül amíg célomat látom, bejárom

Napba tévedt felhőben, egy lépéssel előtted leszek.

Megcsípem, elkapom, magammal hurcolom.

Magamból adok, nincsen záloga,  nem kérdem hova.

A kincs, amit kaptam, hordozom ide és tova 

S mint a madárcsicsergés, ami a nyárba veszett oda, 

Lábam alatt épül egy palota.

Mindezt addig csinálom, míg az igazat meg nem látom