2010. november 8., hétfő

ünnepeink

Mit jelenthet számunkra Márton napja?

Nos Márton katonából lett püspök, majd szent.Legendája még él a legtöbb magyarlakta vidéken, az egész országban. Sok település, kápolna, templom, természeti képződmény őrzi a nevét. Legendája, róla elterjedt mesék és mondák  révén a köztudatba sokféleképpen él és sokminden kapcsolódik hozzá; katonaság, önzetlen odaadás, a koldusélet, szegénység önzetlen támogatása, szerénység, önzetlenség erénye, a liba.
A középkorban nagy tisztelettel övezte a magyar nép, élő szentként tisztelte, a köztudatban a mindennapi cselekedetei élő tiszteletet követeltek, Szűz Mária után ő volt az ország patrónusa (ronus regni). Toursi püspök volt, kutatások azt bizonyították, hogy az akkori Saváriában született (Szombathely) 361-ben, régebben Szentmártonfalu, az átépített Szent Márton templom,  ezek szerint talán Márton szülőházára épült rá. Előtte egy kút állt, Szent Márton kútja a középkor óta, Eszterházy Pál szerint ennek a kútnak a vizével keresztelték meg Szent Mártonunkat. Ma egy egyházművészeti kútkompozíció áll a helyén (Rumi Rajky István alkotása, 1938).
folyt.
Szólj hozzá!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése